Leki17

Budapest Főváros XVII. kerületének Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata

Miért hagyjuk, hogy így legyen?

4 min read

A magyar történészeket jelentős adósság terheli történetírásunk rendbetételével kapcsolatban A mai napig nem sikerült eltakarítani a negyven éves kommunista hazugság halmazt, ami máig jelentősen befolyásolja a közgondolkodást. Ennek a sokszor politikai számításokkal átszőtt tétovaságnak egyik áldozata vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó. Helye, szerepe mindmáig tisztázatlan, a napi politika szeszélyének áldozatul esett történelmi becsülete. Igen a becsülete. Állítható ez annak a fényében, hogy jelentős tömegek tisztelik, már már istenítik, életútjának dicsőséges állomásaira koncentrálva, míg hibáit – ilyen is akadt szép számmal – vagy igyekeznek elfeledni, vagy szinte már kínosan egyszerű érvekkel kimagyarázni. Velük szemben állnak honfitársaink szinte magából kivetkőzve tiltakozó hányada, akik fennen hirdetik háborús bűnös mivoltát és sosem felejtik el megjegyezni, hogy nem értik Nürnbergben miért nem lógott ő is a Harmadik Birodalom vezetőivel együtt.

Az indulatok teljesen érthetőek. A mindkét oldalon hadakozók között szép számban vannak a korabeli események szemtanúinak, illetve résztvevőinek leszármazottai. Az már sokkal kevésbé érthető, hogy még eddig senki nem kezdeményezte, hogy ennek a mai napig fájó következményekkel járó korszaknak és főszereplőjének történetét tudományos eszközökkel az ellentétes oldalakat képviselő történészek együttesen tisztázzák. Hasznos lenne mindenképp megtenni, mert az egy főre eső gyűlölet halmaz helyesen átalakulva hasznosabb célok elérésében segíthetne. Úgy látszik, mi gyűlöletben is ilyen gazdagok vagyunk. Ennyit a közbeszédről!

A hivatalos politika is ellentmondásosan áll a kérdéshez. A kormányzó 1992-ben történt kenderesi újratemetésén a Törvényes Magyar Kormány képviselői „magánemberként” vettek részt. Ezt az üggyel kapcsolatban szinte napok alatt szerveződő ellentétes táborok egyhangúan gyávaságnak minősítették. Ami egy politikusnak keményebb a halálos ítéletnél egy ország röhögött rajuk megvetően.

A kedélyek akkor lecsillapodtak. A különböző politikai irányzatokat képviselő kormányok egyaránt kerülték a témát. Kínos kimondani, de még Horn Gyula kormánya állt a kérdéshez úriember módjára. Egyszerűen semlegesek maradtak a kérdésben anélkül, hogy az egészet az asztal alá akarták volna söpörni. Ha esetleg ez meg is fordult a fejükben, annál okosabbak voltak, semhogy ezt megtegyék.

A hangulat akkor kezdett megint forrósodni, amikor 2013-ban, Budapesten a Hazatérés Temploma előtt közadakozásból szobrot kívántak állítani a kormányzónak. Miért épp ott? Hát istenem! Református volt. Erre mindkét párt megint egymásnak esett, csak a kasza és a vasvilla hiányzott. Tipikus magyar megoldással tíz lépéssel odébb helyezve már a jogi akadályokat is legyőzve tekintgethetett le Horthy Miklós bronz alakja. Nos! Azóta nem múlik el esemény anélkül, hogy egy megemlékezésből ne sikerülne politikai tüntetést kreálni. Egy magát antifasisztának valló honfitársunk, ha kedve támad egyet tüntetni és köpni, megnézi a programot és tetszés szerint választhat, hogy melyik megemlékezést kívánja elrontani.

Jelen írásnak nem célja, hogy értékelje Horthy életútját semelyik oldalról sem. Csupán pár kérdés merült fel bennem.

Mindkét oldalról komoly felkészültségű, tekintélyes történészek foglalkoztak a témával. Hogy lehetséges, hogy egy árva közös konferenciát nem voltak képesek összehozni a szabadság évtizedei alatt. Az ilyen helyeken ráadásul finom a svédasztal.

Felmerül továbbá egy másik igencsak pogánynak ható dilemma. Az utóbb évtizedben kormányunk nyíltan is felvállalta, hogy az 1920-1944 közötti korszak szellemiségéből értékeiből, eredményeiből a jelen számára is meg akarja őrizni, illetve amit lehet újra alkotni. MI több! A Vitézi Renddel is gyümölcsöző együttműködését folytat. (Ha nem is az összessel.) Amikor azonban a kormányzó kerül szóba, valahogy elkezdődik a kínos mellébeszélés és méltatlan maszatolás. Miért nem mer egy hivatalos intézmény sem nyíltan állást foglalni? Ha háborús bűnös volt, akkor nincs helye a nagyok panteonjában. Ezzel szemben áll, hogy bírósági ítélet mondja ki ártatlanságát. Úgy néz ki, ez mégis kevés ahhoz, hogy egy esetleges újabb szobrot ne földalatti mozgalmárok módjára, zárt magánterületen állítsanak neki.

Dessewffy

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Copyright © Leki17 2003-2019 All rights reserved. | Newsphere by AF themes.