Leki17

Budapest Főváros XVII. kerületének Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata

Talán két éve történt. Buskó Andrással éppen a szokásos sajtónapot tartottuk az egyik kedvenc helyünkön, amikor neki szegeztem a kérdést, mely már régóta piszkálta a csőröm. A lengyelek a németeket vagy az oroszokat utálják jobban? Kicsit elmerengett, majd rávágta, hogy az oroszokat. A németek a középkor óta ellenségek voltak, s mint ilyen, kiszámítható, nyilt ellenségek. A középkor óta módszeresen próbáltak kelet felé terjeszkedni a szláv népek rovására. Tőlük nem is lehetett másra számítani. Az oroszok ezzel szemben szintén szlávok, s mint rokonon nép tőlük azért mást vártak volna annak ellenére, hogy a XVI. század végétől velük is szinte folyamaosan hadban álltak és a feltörekvő orosz medve Lengyelország rovására vált nagyhatalommá. Ha valaki el is akarná feledni a több évszázados történelmi múltat, 1944 késő nyarának történései ezt semmiképp nem engedik.

A történet öt esztendővel korábbra nyúlik vissza. 1939 szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot. Ezzel kezdetét vette a II. Világháború, ami a lengyeleknek az akkor már öt éve tartó megszállást jelentette. Ha valamelyik nép, akkor a lengyelek megismerhették a III. Birodalom igazi arcát, s hogy miként értelmezték a régi mondást, miszerint „Jaj a legyőzötteknek!

Az osztozkodásból a szovjetek sem akartak kimaradni. Szeptember 17-én indított támadásukkal elfoglalták azt a maradékot, amit a németek meghagytak Lengyelországból.

Mivel a lengyel kormány sosem adta meg magát a külföldre menekített lengyel katonák folytatták a harcot a szövetséges országok seregeiben, a Honi Hadsereg pedig az szervezett ellenállást. 1944 nyarára állt a keleti front nagyjából az 1939-es helyezetben. Ekkor merült föl a kérdés, hogy amennyiben a varsóiak nem akarnak felszabadítottak lenni, a szovjetek beérkezése előtt kell a németeket kiverni a városból.

A történetet azt gondolom, minden érdeklődő ismeri, ezért nem részletezném azt a 63 napos küzdelmet, ami végül, ha vereséggel is végződött, a lengyel történelem dicsőséges lapjaira került. Elég annyit megemlíteni, hogy a fegyverszüneti tárgyalások eredményeképp a felkelőket a németek hadifogolyként kezelték és a megmaradt polgári lakosságot is sikerült az ilyenkor szokásos bosszúhadjárattól megmenteni. A „felszabadítók” mindezt ölbe tett kézzel nézték végig, s segítség helyett még a szövetséges utánpótlás Varsóba juttatását is megakadályozták.

Németország a maga módján volt a megszokott ősi ellenség.

És a szovjetek?

Sztálin Szovjetúniója ékes példáját mutatta annak, hogy a birodalom semmit nem változozott csupán gúnyát cserélt. A cárok hódításaikat az isteni jog nevében végezték, a szovjetek a kommunizmust terjesztették. Azt a kommunizmust, mely akkor közel egy évszázada kísértette Európát és a világot és sokkal inkább volt eszköz az eszement zsarnokok kezében, semmint magasztos cél. Egy ürügy, mely pár világuralomra törő személy számára adatott, hogy a gondolkodókat, az átlagnál egy kicsit is értelmesebbeket pusztulásra kárhoztassa. Lengyel szempontból ezt testesíti meg Katyn és a Varsói felkelés.

75 év távlatából érdemes a következtetéseket levonni.

Dessewffy

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Copyright © Leki17 2003-2019 All rights reserved. | Newsphere by AF themes.