ARANYVONAT



További hírek:

Az Aranyvonat

A Magyar Koronaőrök Egyesülete, valamint a MÁV História Bizottság a MÁV Nosztalgia KFT és a Vasúttörténeti Park közös szervezésében lehetőség adódott az 1938-as Szent Jobb országlásában részt vevő, a Szent Jobbot szállító vagon hiteles másolatának elkészítésére. A vasúti kocsi megépítését különböző támogatásokból szeretnénk megvalósítani. Ehhez kérjük szellemi, erkölcsi és lehetőség esetében anyagi támogatásukat. Az ünnepélyes felavatásra és kiállításra, majd későbbiekben az országlás főbb állomásainak eljutását 2012-es év nyarát célozzuk meg.

Tovább...>>>


Kapcsolódó anyagok:



Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat


ARANYVONAT

Összeállításunk nem a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét 1945-ben nyugatra szállító és amerikai hadizsákmánnyá vált vasúti szerelvényről szól, hanem arról az aranyvonatról, amely 1938-ban államalapító királyunk, Szent István halálának 900. évfordulójára emlékeztetve indult országjáró körútra, s az aranynál is fontosabb ereklyét, a nagy király jobbját vitte magával három éven át, pontos menetrend alapján összeállított útvonalon, a lehető legtöbb magyar települést felkeresve. A Kárpát-medencei magyar közösségeket összekapcsoló országlás ereklyeszállító szimbólumát, az aranykocsit építenék újjá civil szervezetek, vasútvállalatok szakmai támogatásával.

1938 kétszeresen is szentév volt Magyarországon: a budapesti XXXIV. eucharisztikus világkongresszus és Szent István apostoli királyunk halálának, 1038. augusztus 15.-ének 900. évfordulójáról való megemlékezés kapcsolódott össze egy nagyszabású ünnepségsorozatban, ahol egymást szervesen kiegészítették az állami és egyházi, a nemzeti és a keresztény mozzanatok. A két ünnep közös csúcspontja a Szent Jobb országlátása volt, amely összekapcsolta a központi és a regionális ünnepségeket és a felekezetek fölé emelkedve a nemzeti egységre való törekvés jelképe lett.

A magyar ipar remeke

A Szent Jobb szállításához egy gazdagon díszített, különleges műszaki megoldásokat megvalósító vasúti kocsit épített mindössze négy hónap alatt a Serédi Jusztinián bíboros vezette Szent István Emlékév Országos Bizottsága megbízásából a MÁV, amit a hozzá kapcsolódó kocsikkal együtt ma „aranyvonatnak” nevezünk. Bátran állíthatjuk, hogy az ereklyét szállító vagon, az „aranykocsi”, a magyar tervező- és díszítőművészet, s a magyar ipar remeke volt.

Az aranyvonat egy mozdonyból és öt kocsiból állt. Az egyházi és világi méltóságokat szállító két-két luxuskocsi fogta közre az ereklyét szállító, bizánci stílusban díszített aranykocsit, amit a MÁV egy négytengelyű szalonkocsijából alakítottak ki Urbányi Vilmos és Márton Lajos tervei alapján a MÁV dunakeszi főműhelyében. A festést Márton Lajos és Szlamka István végezte el. A korabeli Vasúti és közlekedési közlöny 48. számában Bereznai Oszkár mérnök és báró Puchner Endre főtiszt részletesen leírja a Szent István jobbját szállító aranyvonatot:

„Csak az aranykocsinak van különleges, díszes külseje, a többi szabályos, gyorsvonatú kocsi. A mozdonynak, mely a vonatot viszi, egyetlen díszítése egy hatalmas kereszt az elején. E keresztet az est beálltával kivilágítják. Ez a látvány felejthetetlen, különösen, amikor a világító kereszt a sötétből kibontakozik, és közeledve mindjobban megnagyobbodik.”

A leírás szerint az aranykocsit nem csak különleges külső és belső díszítése, hanem alakja is megkülönböztette más gyorsvonatú kocsiktól. Kívülről szemlélve az első, ami feltűnt, hogy oldalfala mélyebbre nyúlt le, hogy minél kevesebb látszódjék az alvázon szükséges szerkezeti részekből. A másik, ami szembeötlő volt, az a hatalmas nyílás a kocsi mindkét oldalán, amelyen át mindenki láthatta a Szent Jobbot. E nyílás a kocsi padlós szintjétől egészen a tető aljáig ért: 1790 mm magas volt, hossza pedig 3300 mm. Elzárására egy aranyozott keretekbe foglalt, háromrészes, gumi görgőkön és plüss csúszópofákon zajtalanul mozgó tolóajtó szolgált, mely egy-egy drótköteles húzószerkezettel a kocsi belsejéből észrevétlenül volt nyitható-csukható.

A kocsi belseje egy nagy és két kisteremből állt. A nagyterem a Szent Jobbot bemutató dísztér, a két kis terem a kocsi végein a szolgálaton kívüli koronaőrök tartózkodási helye volt. Innen működtették a tolóajtók nyitó és csukó szerkezetét és a világítás kapcsolóit.

A nagyterem közepén állt az a különleges rugós állvány, amelyen az ezüst ereklyetartóban útközben nyugodott. A Szent Jobb ereklyét a vasúti szállítás közben óvni kellett minden olyan rázkódástól, amely az ezeréves ereklyére veszedelmes lehetett. Gondoskodni kellett tehát olyan állványról, mely a vasúti jármű magasabb frekvenciájú rezgéseit alacsonyabb frekvenciájú, „lágy” rezgésekre alakította át. Főképpen a váltók és sínütközések okozta függőleges irányú rázkódtatások ellen kellett védekezni. Minthogy a lökések minden irányból jöhetnek (indítás, fékezés, sínütközések, kanyarulati egyenetlenségek), az állványnak olyannak kellett lennie, hogy a lökéseket minden irányból egyforma rugalmassággal vegye fel.

A leleményesen elkészített szerkezet próbájánál az alapelv az volt: akkor jó az állvány, ha a legrosszabb pályán a szóba jöhető legnagyobb sebességnél sem lépnek fel a vállon való hordozásnál nagyobb erők. Ennek mérésére a dunakeszi főműhelyben műkörmenetet rendeztek. Az ereklye körmeneti hordozó állványát az ereklyetartó kb. 70 kg-os súlyával megterhelték, elhelyezték rajta a Bereznai-féle optikai gyorsulásmérő műszert, majd négy ember a vállára vette és körülhordozta. A műszer adatait diagramon rögzítették. Ezután futópróbára vitték az aranykocsit a beszerelt állvánnyal együtt a budapest-szobi vonal legrosszabb szakaszán, 70 km/óra vonatsebességgel. A mérések azt igazolták, hogy még e rossz vasúti szakaszon is az ereklye több mint kétszer kisebb rázkódásokat szenved el az állványon, mint a körmeneti körülhordozás alkalmával.

Az ereklyét minden országló útjára elkísérte a Szent Jobb őre, Mészáros János, budapesti érseki helytartó, négy irgalmasrendi szerzetes, akik a körmenetekben az ereklyét vitték és a koronaőrség tizenhat tagja Pajtás Ernő őrnagy és Máriássy László ezredes vezetésével. Részükre széles és vasúti üzemben szokatlanul kényelmes lépcsőt terveztek, hogy a ki- és beszállás a kellő ünnepélyességgel történhessék. Az ereklyetartó kocsiba helyezése és kivétele egy gumigörgőkön zajtalanul kihúzható padlórész segítségével történt.

Az aranykocsi arany, ezüst, bíbor és zöld színekben pompázó, gazdagon díszített külső oldalait a magyar szentek: István, Gellért, Imre, Gizella, Margit, Mór, László és Erzsébet egészalakos képei díszítették, s mindkét oldalán az 1038–1938 évszámok hirdették a szent király jubileumát. A kocsi tetején négy imádkozó angyal között a Szent Korona este kivilágított, nagyított mását helyezték el. A kocsi közepén a kétoldalt üvegfalú, a padlóján és oldalain bíborszínű, a mennyezetén hófehér selyemmel bevont díszteremben a rezgéscsillapító-rugós állványon nyugodott a koronaőrök őrizte, megvilágított ereklye, hogy ott is jól lássák, ahol nem emelték le a vonatról, csak áthaladt a szerelvény.

A Szent Jobb országlátása

Összesen huszonkét olyan magyar várost látogatott meg 1938 és 1942 között a Szent Jobb, ahol az aranyvonat nemcsak megállt, hanem az ereklyét a városban közszemlére téve tisztelegtek előtte. Az aranyvonat országlátásának legfontosabb állomásai között volt Esztergom, Székesfehérvár, Kaposvár, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Baja, Pécs, Szekszárd, Vác, Győr, Komárom, Szombathely, Sopron, Veszprém, Zirc, Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Szeged, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Szentes, Békéscsaba, Debrecen, Gyula, Szolnok, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Gyöngyös, Érsekújvár, Léva, Győrszentmárton (ma Pannonhalma), Balassagyarmat, Ipolyság, Losonc, Kassa, Rimaszombat, Rozsnyó, Salgótarján, Beregszász, Munkács, Sátoraljaújhely, Ungvár, Nagyvárad. Az érintett helységek száma természetesen ennek a többszöröse volt. A pontos menetrend szerint meghatározott útvonalon közlekedő vonat az állomásokon lépésben haladt át, s a lakosság fedetlen fővel, térden állva köszöntötte a Szent Jobbot, amelyet csak a kocsi üvegfalán át láthatott.

Útvonala mentén a vasúti őrházakat és állomásokat földíszítették, a falvak népe templomi zászlók alatt, körmenetben vonult ki az állomásokra. A vármegyék határán küldöttség várta az Aranyvonatot, amely a városokban néhány órát, a közbülső állomásokon pár percet tartózkodott. Az 1938-as nyári mezőgazdasági munkák miatti szünetet kivéve minden héten 1-3 napos utakon járta az országot.

Az aranyvonattal érkező Szent Jobb fogadását a települések igyekeztek méretüktől és erejüktől függően leleményes megoldásokkal emlékezetessé tenni, amit később minden településre kitérve egy közös albumban örökítettek meg. Székesfehérvárott például egy speciálisan kiképzett vörös bársonyhintó nyolc egyforma fehér paripával, hátukon zöld mundérba öltöztetett hajtókkal várta az ereklyét. Miskolcon egy speciálisan kiképzett autóval szállították, Szombathelyen ágyúlövésekkel köszöntötték, míg a Szegedre érkező szerelvényt már Pálmonostortól egymástól hallótávolságra álló iskolások várták, s „élő telefonként” adták tovább a szegedi állomásig, hogy „Jön István király!”

Civil kezdeményezésre újra megépítenék

Ennek az 1938-ban elkészült, Da 6020 pályaszámú, a Szent Jobbot szállító aranykocsinak az eredetivel azonos újjáépítésére egy szellemi műhelyt hoztak létre a Magyar Koronaőrök Egyesülete, a MÁV História Bizottság, a Vasúttörténeti Park, a MÁV Nosztalgia Kft., a Budakeszi Kultúra Alapítvány és a Szent István Bazilika képviselői. A munkálatok befejezését 2013 nyarára, Szent István halálának 975. évfordulójára tervezik.
A helyreállításhoz szükséges adatok a korabeli dokumentumokból és levéltári iratokból a rendelkezésre állnak. A közös munkát aktívan támogató, nagy tapasztalatokkal rendelkező MÁV-konstruktőr szakemberek véleménye szerint nincs műszaki akadálya annak, hogy a legendás vagon az eredeti mintát hűen követve, de a mai közlekedési előírásoknak is megfelelve újjászülessen. A megvalósítás az abban résztvevők óriási erőfeszítését és áldozatos, önzetlen munkáját igényli majd, s ez az összefogás többet érdemel, mint hogy az újjáépített kocsi küldetés nélkül, csupán a vasúttörténeti parkban állva fogadjon majd látogatókat.

A kezdeményezők feltett szándéka tehát, hogy a megvalósításban olyan műszaki megoldásokra és olyan minőségi munkára törekednek, amely méltóvá teszi az újjászületett vasúti kocsit a 2013 augusztusával kezdődő, legújabb kori küldetésének legfelső szintű támogatására. Az aranykocsi nem csak a bő egy év múlva sorra kerülő, 975. évforduló szentistváni megemlékezéseiben tölthet be meghatározó szerepet. Huszonöt évvel utána, 2038-ban a mai felújítók közül számosan ott lehetnek az ezeréves évfordulón is, ahol e vasúttörténeti különlegességnek méltó módon kell majd a keresztény és nemzeti egység szimbólumaként helytállnia.

Eredeti tárgyak kerestetnek

Az aranykocsi 1944 utáni sorsáról szinte semmit sem tudunk. Létezéséről a legkülönfélébb legendák keringenek. Van, aki úgy tudja, Bajorországban egy földalatti repülőgép-hangárban rozsdásodik. De tudunk olyan, már nyolcvan évesnél is idősebb szemtanúról, aki fiatal legényként vasúton utazva nap mint nap látta a kiégett vagont a dunakeszi járműjavító egyik parkoló vágányán. A kocsira a tetején még meglévő, angyalok tartotta koronáról ismert rá.

Kalandos történet volt az is, ahogy előkerült az aranykocsi külső díszítésének vázrajza Márton Lajos hagyatékából. A székelyudvarhelyi születésű grafikus festőművész, templomfestő kora ifjúságától részt vett a Regnum Marianum munkájában. A Magyar Cserkész című folyóirat grafikusa, számos vallási tárgyú és ifjúsági könyv illusztrátora volt. Több mint tízezer rajzot készített. Negyvennél több templomban találhatjuk meg oltárképeit vagy freskóit. Budapesten hunyt el 1953. január 26-án. Halála után hagyatékának nagy része elkallódott. Szerencsére tanítványa, majd később munkatársa, Kékesi László és felesége a náluk lévőket megőrizte. Az aranykocsi díszítési tervét végül ifjabb Kékesi László bocsátotta Herein Gyula, a Budakeszi Kultúra Alapítvány kuratóriumi tagjának rendelkezésére.

A vagonon leakasztható díszítőelemek is voltak, amelyek talán még fellelhetők valahol. A felújítás kezdeményezői ezért arra kérik azokat, akik bármit tudnak az aranykocsiról, vagy annak még valahol megtalálható díszítőelemeiről, hogy legyenek a felújítók segítségére, s jelentkezzenek a 06-70-450-0888-as telefonszámon Herein Gyulánál vagy a kuratorium@budakeszikultura.hulevelezési címen.

Az újjáépítés fedezetét adományok gyűjtésével tudjuk csak biztosítani. A műszaki tervek készítése már zajlik, s a MÁV Nosztalgia Kft. rendelkezésére áll már egy eredetivel azonos, jelenleg bontásra váró vasúti kocsi, amit megfelelő állapotba kell hozni a munkálatok júniusi elkezdéséhez, hogy a jövő május határidőt tartani tudjuk.

Koós Hutás Katalin

***

Az 1938-ban a Szent Jobbot országlátásra szállító aranykocsi külsejében az eredetihez hasonló, de a mai közlekedési előírásoknak megfelelő újjáépítéséhez a Budakeszi Kultúra Alapítványaz adományokat „aranykocsi” megjegyzéssel

az OTP 11742348-20015123

számlaszámon köszönettel fogadja.

Minden évben dönthetünk személyi jövedelemadónk 1%-áról. Ez a támogatási forma külön terhet nem jelent, mert ezt az adót így is, úgy is meg kell fizetni. Ha erről az1%-ról nem rendelkezik, úgy az is az állami költségvetésbe kerül. Ön most dönthet ennek az összegnek a sorsáról!

A Budakeszi Kultúra alapítvány adószáma:

18709216-1-13

A Budakeszi Kultúra Alapítvány az elmúlt három évben javarészt Kárpát-medencei, de a világ minden szegletéből érkező adományoknak köszönhetően olyan jelképek megmentését segítette az erdélyi Gyimesbükkön, mint a legkeletibb magyar vasúti őrház és a vesztegzári (kontumáci) kápolna állagmegóvása, a leégett magyar iskola megújulása, s egy magyar katonai hősi emlékhely kialakítása a véráztatta Gyimesi-szorosban. A pünkösdvasárnapi gyimesbükki eseményeket három éve közvetítő Duna Televízió Csíksomlyó mellett a magyarság második legfontosabb zarándokhelyévé kiáltotta ki az ezen a napon a csíksomlyói búcsúba Budapestről zarándokokat szállító Székely gyors és a Csíksomlyó express egyik célállomásaként is megismert, ezeréves határszéli települést.

Koós Hutás Katalin

(Az írás megjelent az Indóház vasúti magazin 2012. májusi számában)



Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat